Kádár Zoltán Dániel, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora újra felkerült a Stanford University top 2%-os tudóslistájára

Kádár Zoltán Dániel, az ELTE NYTK kutatóprofesszora immár harmadik éve szerepel a Stanford University top 2%-os tudóslistáján a nyelvtudomány területén. Ez a rangos lista a világ azon vezető tudósait gyűjti össze, akik idézettségük révén jelentős hatást gyakorolnak a saját tudományterületükön. A lista 22 tudományterületen és 174 részterületen végez értékelést, egyrészt a kutatók teljes pályafutására kiterjedően, másrészt az egyéves hivatkozási adatok felhasználásával. A kiválasztás – az összetett mutató (c-pontszám) – az érdemi tudományos hatásra, és nem pusztán a produktivitásra összpontosít, figyelembe veszi a hivatkozások számát, a társszerzőségi korrekciókat, illetve azt is, hogy egy-egy művet hanyadik szerzőként jegyez az adott kutató. A 2025-ös frissítés a Scopus által 2025. augusztus 1-jén nyilvántartott adatokat használja, azaz 2024 végéig tartalmazza a hivatkozásokat. Ez a változat több mint 100 000 vezető kutató összetett hivatkozási pontszámán alapul.
Kádár Zoltán Dániel egyaránt szerepel a 2023-as, 2024-es és 2025-ös listán is, ami jól mutatja, hogy nemzetközi szinten vezető szakértői szerepet tölt be a pragmatika területén.